2010. szeptember 21., kedd

Betegség

Már régóta tervezem, hogy újraindítom kézimunkablogos életem, de ezidáig csak halogattam. Most nagyszerű alkalom kínálkozott egy abaújszántói kézimunkázós találkozó okán szeptember 11-én. De 10-én megint közbeszólt valami. Reggel megittam a kávémat, letettem a poharamat és egy olyan szédülés-hányás roham kapott el, hogy nem tudtam fölkelni. Egy darabig azt hittem gyomorrontás, bár nem értettem mitől, de estére ki kellet hívni az ügyeletet és kénytelen voltam lemondani a másnapi találkozót. Ez azért volt nagyon kínos, mert Budapestről én vittem-hoztam volna néhány embert autóval. De szerencsére Nyüzike átvállalta a feladatot, így a találkozó nem került veszélybe.


Én viszont kórházba kerültem egy olyan betegséggel, amiről soha még nem is hallottam. A középfülben kis kövek biztosítják az egyensúlyérzetet és ha ezek kimozdulnak, illetve kis kálciumkristályok szakadhatnak le róla, rossz helyre kerülve, felborítják ezt az egyensúlyt. A kórházban pár vizsgálatot végigcsináltak, kaptam infúziós kezelést, de egyenlőre még tart a szédelgős állapot. De végre itthon vagyok, igyekszem még pihenni, csinálom az előírt tornát.

Remélem már nem tart sokáig. És főként remélem, hogy legközelebb már a munkáimról írok, bár a kórházban is volt velem kézimunka, amolyan nem koncentrálós, mert egyenlőre még könnyen elfáradok.