Ismét Hévíz körül

Már két hete is van, hogy hazaérkeztünk a szokásos éves hévízi kirándulásunkról. Ebben az évben a pihenésen volt a fő hangsúly, de azért tettünk egy-két rövidebb kirándulást. Voltunk Zalakaroson,

Vonyarcvashegyen.
Kehidakustányban:

Bár a gyógyfürdőkben nem jártunk belülről, hiszen a szállásunkon nagyszerű úszómedence volt. Itt kezdtem a napot rendszeresen egy félórás úszással.
Kehidán megnéztük a Deák kúriát, kiállítást:

Kézimunkára vonatkozó  dolgok is láthatók ott, pl. Deák barátjának, Vörösmarty leányának aprólékos kézimunkái, a zalai asszonyok ajándéka, egy hímzett

fotel.

Jártunk a románkori temetőkápolnánál, ahol Deák Ferenc felmenői nyugszanak.

Még az odafelé úton meglátogattuk Jolimamát, ahol finom süti és kávé várt ránk és persze üres kézzel megint nem lehetett eljönni.Majd mutatom, hogy én mire használtam a kis fém diszecskéket,amit ő a hajócsipke kézimunkáiba szerkeszt bele.

Szerencsénkre még pont kifogtuk a jó időt és kimaradtunk az utánunk egy héttel következő ítéletidőből,a nagy márciusi  hófúvásból.

Egy kicsit készültem is erre a kirándulásra, varrtam a karácsonyra kapott GPS-nek, a zsinórjainak és a fényfépezőgépnek egy tokot.A fényképező tokjának leírását itt találtam:

http://ritafoltok.blogspot.hu/2011/03/kamerataska-sk-camera-bag-hand-made.html

És egy kis Balaton meg a környéke:

Be My Valentine!

Karácsonyra kaptunk egy új unokát. Ő az ötödik. Bálintnak hívják. Kis tünemény, eszik, alszik, kicsit bőgicsél, eszik.  Elég rendesen eszik,  növöget. Mutatom őt Bálint napkor( Két nappal korábban:-)) Készült neki egy kis kardigán és egy ördögsapi. A kardigán még kicsit nagy, a sapit meg még megismétlem egy számmal nagyobb méretben.

Parajd és még sok más

Úgy gondoltuk, hogy hétfőre bérelünk egy autót,hogy Parajdra jussunk. Sokmindent meg akartunk nézni útközben, ez időben másként nem fért volna bele. Reggel elindultunk a közeli kölcsönzőbe és örömmel konstatáltuk, hogy szombaton és vasárnap is jó helyen vártuk a Marosvásárhelyre menő buszt. Nem igazán egyértelműen volt kitáblázva és már azt hittük azért nem jön, mert nem is a megfelelő helyen várjuk. A pár perces séta alatt most jónéhány jött.
Kaptunk egy VW Polo-t, már indultunk volna, de utánunk szaladtak, hogy " ja és a limit, ha csak egy napra kérjük 200 km." Újra gondoltunk mindent, rendben, szűkösen de bele fog férni. Ekkor még nem tudtuk, hogy ember tervez...
Különben ez volt az egyetlen alkalom, hogy angolul kellett megtárgyalni a dolgokat, mert nem beszéltek a kölcsönzőben magyarul. Nem felróni akarom, inkább még meg is lepett, hogy annyi magyar szót hallottunk.

Az első megállónk Gyulakuta volt.
A következő Mezőszentgyörgy, a Rhédey kastély és a református templom. A kis könyvecskénk azt írta, hogy bár a kastély nincs a legjobb állapotban, a parkja nagyon szép. Hát most itt is felújítás folyik.

Innen tovább a bözödi tóhoz igyekeztük, ennek története olvasható:itt

Miután kiderült, hogy az emlékmű és tóban lévő templom a víztározó túlsó végén van és kb. fél órán át zötyögtünk egy jó sáros úton odáig, kitaláltuk, hogy nem fordulunk vissza. A kis térképünk szerint egy félkört leírva visszatérhetünk a főútra.És itt hibáztunk egy nagyot. Erről a sáros útról falvakon át alig tudtunk kitalálni.
Féltünk, hogy elakadunk vagy valami kőfelverődés kárt tesz a kocsiban. Útjelző táblák nincsenek csak a kilométerköveken látható, hogy a következő település milyen távolságra van. A táj gyönyörűséges volt, erdők, hegyek, a kis falvakban öreg templomok és haranglábak. Sajnos az eső meg esett. Később már kénytelenek voltunk kérdezősködni, hogy kitaláljunk az esőerdőből. Fényképezni meg elfelejtettünk a nagy izgalmak közepette.Küsmödön kérdeztük Küsmödi bácsit, Siklód után egy pásztort a réten, Atyhán egy cigánylányt: Jófelé megyünk Szovátára.Szolokmán felvettünk egy stoppost, aki elmesélte, hogy onnan csak így vagy az iskolabusszal tudnak bejárni Makfalvára, ami egy nagyobb település, ha saját autójuk nincs. Innen már végre volt rendes út. Emberünk az itteni  szokás szerint ki akarta fizetni a "benzin hozzájárulást" az útért, de nem fogadtuk el. Mondta is, hogy maguk biztosan magyarországi magyarok.

Végre rendes aszfaltozott úton voltunk. Az eddigi zötyögősön csak 20- 30 km-es sebességgel haladhattunk, így az időnk rendesen elszállt. Kibéden, Szovátán keresztül igyekeztünk Parajdra. Egy gyors ebéd után a sóbányába.A bányába egy alagúton át, busszal lehet bejutni.Ez nem igazán jó, mivel a gázolajtól jó büdös van a be és kiszállóhelyen. Szerencsére mire a hosszú lépcsősoron lejutottunk a nagy termekbe ez már nem érződik. Odalenn nagy játszóhelyek, játszóterek vannak gyerekeknek, a falak mentén padok, asztalok. Kis orvosi kezelőhelyek vannak kialakítva, található itt egy ökumenikus kápolna, van kávézó és étterem, gyerekeknek egy tévén még a Minimax adása is bejön. Idősek fiatalok sétálgatnak, gyerekek bicikliznek, párok tologatják a babakocsikat.

Rendesen elmúlt a nap és nagy kár, hogy a még betervezett segesvári kirándulás már nem fért se az időnkbe, se a kilométer keretünkbe.Indultunk vissza a szállásunkra, Koronkába.A sötétség előtt  még egy rövid sétát tettünk. Megnéztük a nagyon lepusztult Tholdalagi kastélyt és a templomot.
Másnap már csak arra maradt időnk, hogy leadjuk a kocsit, irány a repülőtér.

A gépen elkezdtem mesélni a fiamnak egy régi történetet egy maléves kapitányról, akiről úgy tudtam, hogy a fia a Wizzar-nél repül, mikoris bemondták a szokásos szöveget: XY kapitány és személyzete üdvözli önöket.
Nos a kapitányunk ez a fiú volt.
A történet pedig a következő: Majd húsz évvel ezelőtt ez a fiú az édesapjával Esztergomban sétált. Én akkoriban mellékállásként szárnyashajón dolgoztam mint utaskísérő és idegenvezető. Aznap nem volt csoportom, így a hajónk személyzete is épp arra sétálgatott..Hajóparancsnokunk és én egyszerre köszöntöttük a pilóta urat. Én egy kollégámat, parancsnokunk a szomszédját ismerte föl benne.A találkozásnak egy meghívás lett a vége, pilótánk családja velünk jött haza Budapestre, ő pedig azt mondta, a kocsiját valakinek haza kell vinni, majd a kikötőben vár ránk.
De nem a kikötőbe ment, hanem az esztergomi repülőtérre és onnan jött utánunk egy kis géppel. Visegrád táján utol is ért bennünket, két kört tett alacsonyan felettünk utasaink nagy örömére. A kisfiú pedig nagyon büszke volt édesapjára.

A repülőút végén meg is beszéltük, a mostani kapitánynak is kedves gyerekkori emléke ez.A képet a papa készítette akkor Visegrádnál a kisgép fedélzetéről.
Azt szokták mondani, négy nap, három éjszaka. Én az mondom ez három éjszaka, két nap volt. És ennyi volt a története.

Marosvásárhely2

Vasárnap ismét elindultunk várost nézni. Persze ismét gyalog, mert a busz valahogy nem akart jönni. Rögtön a Rózsák terére igyekeztünk, hogy ne csak a vásári vigasságot lássuk, hanem a szép épületeket is. Az első igazi szép látványosság a szecessziós városháza és mellette a Kultúrpalota. Sajnos a Kultúrpalota nagy része be volt állványozva, így a magyar népművészeti motívumokból, fémborításokból, szobrokból csak keveset láttunk.
A tetőt a pécsi Zsolnay-gyár színes cserepei fedik.

Sok szép épület látható még a téren. A Tholdalagi palota, az Apolló palota...
A környező utcákat járva láttuk még a Nemzeti Színházat,  a Megyei Múzeumot, a Zsinagógát, a Bólyai Gimnáziumot, a Teleki-Bólyai Könyvtárat és még sok mást.

Majd a Vár következett. A Várbéli református templomban éppen istentisztelet folyt, ezt követően sokan sétáltak a szép napsütésben a várkertben, annak ellenére, hogy nagy felújítás zajlik ott is.

A Várból még egy pillantást vetettünk a városra

Elsétáltunk egy ortodox temető mellett, gyönyörködtünk a zsindellyel fedett kis fatemplomban.
És a jó nagy séta után még rájöttünk, hogy valamit nem láttunk, Marosvásárhelyen vagyunk és még nem láttuk a Marost. Így hát arrafelé vettük az irányt. Biztosan van szebb része is, de mi itt értük el a folyót.

Jól elfáradtunk ugyan, de még visszasétáltunk a városközpontba, ott leültünk kicsit pihenni és bámulni a vásári forgatagot. Jó volt hallani, hogy  sok a magyar szó, őrzik a magyar emlékeket, hagyományokat.

Marosvásárhely

Régóta tervezem, hogy megírom az elmúlt nyár történéseit, de mindig közbejött valami. Most is.
 Pár hete kaptam egy lehetőséget, hogy repülővel Európában elutazhatok valahová.Leginkább anyagilag nem voltam erre felkészülve, hogy bár az utazás ingyen van, de bárhol is eltölt az ember egy kis időt, hát nem két fillér. Egy darabig hezitáltam, Varsó és Marosvásárhely között, Vásárhely győzött.
Végül az aradi vértanúk napján, október 6-án indultunk a kisebbik fiammal együtt.( Ennek annyi a jelentősége,mármint a dátumnak, hogy rengeteg frissen koszorúzott emlékművet láttunk utunk során.)
Az indulásunk kissé mulatságosra sikerült, mi még sikeresen felszálltunk a Wizzair gépéhez induló buszra, de egy csomó utastársunk elakadt az épületből kivezető forgóajtóban. Ez többször megismétlődött.Ez bosszantó is lehetett volna, de szerencsére senki nem tartotta annak, jókat mulattunk a reptériek szerencsétlenkedésein.Sajnos nagyon sok a vadonatúj ember, nemigen találták fel magukat, mi is lenne a megoldás.(Lett volna, de ez csak egy öreg, már nyugdíjas repülőtéri dolgozó meglátása:-))
Rövid, de igen kellemes repülés után megérkeztünk. Szállásunk Vásárhely szélén Koronkában volt a Sapientia egyetemmel szemközt.

Innen még délután, este begyalogoltunk a városba. Ugyan jár valami busz, de mint másnap,vasárnap is tapasztaltuk, hétvége lévén, a menetrend egy fabatkát sem ér.
A városban jó nagy nyüzsgés volt, pont egy borfesztivál és kézműves vásár közepébe csöppentünk.A Rózsák terén rengeteg bódé és rengeteg ember. Népi együttesek nótáztak és ropták a táncot egy színpadon.

Ez volt az első este benyomása.











Másnap újra besétáltunk a városba és kicsit jobban megnéztünk mindent. Ugyan dehogy mindent, hiszen egy nap hogy lenne már elég erre.

Hévíz sokadszor

Ez a kirándulásunk még március elején történt, de mióta hazajöttünk a kertet csinálom. A képeket is már napok óta föltettem, elmentettem, de a szöveget hozzáírni csak most van időm.
Útközben Fonyódon volt egy kis dolgunk, az első kép a fonyódi partról készült, távolban a Badacsony, ahová pár nap múlva föl is mentünk. A balaton még jeges volt, de utána
a szép időben hamar felolvadt.



Igyekeztünk olyan helyeket választani, ahol még nem jártunk vagy nagyon régen.
Így került sor néhány olyan kirándulásra, ami kissé kalandosra sikerült.
Balatonmagyaród-Kápolnapusztán a bivalyrezervátumot akartuk megnézni először.http://http://www.bfnp.hu/magyar/oldalak/kis_balaton_bivalyrezervatum/

Ehelyett betévedtünk Fenyvespusztára, egy állatsimogatóba. Rengetegféle állat van ezen a tanyán. Éppen egy kiskecske született éjszaka, ezt már ez a kicsi lány a kezébe foghatta.Itt a tulajdonos olyan részletes, érdekes bemutatót tartott az állatok tartásáról, hogy az azután megtalált rezervátummal együtt olyan komplett tájékoztatást kaptunk, hogy nagyon elégedettek voltunk ezzel a nappal.

Következő utunk a Rezi várba vezetett. A várat is már szerettük volna évek óta megnézni, de mikor arra jártunk mindig óriási sár volt, nem mertünk vállalkozni arra, hogy fölmenjünk. http://www.balcsi.net/rezi-var.html
A vár maga elég romos, de gyönyörű a kilátás és nagyon szép pihenőhelyet alakítottak ki a vár bejárata előtt.




Kisapátiban ezt a románkori kápolnát akartuk megnézni, nehezen találtunk rá.

Általában jellemző, hogy a kevésbé ismert látnivalók olyan rosszul vannak kitáblázva nálunk, hogy csak ha nagyon elszánt vagy, találsz rá a helyre.

A temető mellett kell fölmenni a Szőlőhegyre. már a hegy aljában háromfelé ágazik az út és homokfalak között vezet a szőlők közé. No, amilyen szerencsénk volt és miután az elágazástól már nem mutatja semmi, a harmadik próbálkozásunk lett a sikeres.
Ezen a környéken még egy csomó kis faluba bementünk, sok szépet láttunk, kis templomokat és pl. Nemesvitán nagyon szép , így emlegeti a tájékoztató: népi lakóházakat.

Ezután Szigliget következett, ahol már nagyon régen jártunk, majd a Badacsony.

Szigliget tövében ismét egy románkori templom. Itt éppen a terepet rendezték, a levágott gallyakat és összegereblyézett gazt, faleveleket gyútották meg.

Dacolva az óriási füsttel, sikerült néhány felvételt csinálni.

http://balatoniromok.blogspot.com/2010/01/avasi-templomrom-szigliget.html

És bementünk Szigligetre is, ahol az Alkotóházat néztük meg.

http://www.utazzitthon.hu/szigliget_esterhazy-kastely_alkotohaz.html

És a végén a szokásos kézimunka sor:

A sapi Annácskának, egy barátnőm unokájának készült.

A minta az Aviatrix, de bocsánat, már nem tudom, honnan került hozzám.

Ez Bence karatés táskája, egy nem használt farmerből, a bélése és a betűk egy korábban áthúzott kanapé anyagából.

Két horgolt nyaklánc, a tarka mindenféle ömlesztett maradék gyöngyökből.

A pulcsit elfelejtettem készen mutatni,pedig már jóideje elkészült.