2011. november 12., szombat

Elkészült

Végre, végre elkészült a kardigánom, elég sokáig elszöszöltem vele, a fonal sokkal vékonyabb volt, mint a mintán, ahonnan lenéztem. Gombokat is sikerült hozzá vennem, először egy kicsit kékeset varrtam rá, pedig ez határozottan szürke.



Ide teszem a mintáját is, hátha valakinek megtetszik.

A ház körül is van még bőven tennivaló, sok birsalmánk lett. Elég sok birsalmapürét tettem be a mélyhűtőbe. Ebből krémlevest, illetve keményre vert tejszínhabbal fagyit szoktunk csinálni. De birsalmasajt is lett bőven. Ezt szoktam kis csillagánizzsal ízesíteni, nagyon finom.
Jolimama írta, hogy régebben, míg még megvolt a házuk, gyakran főztek be. Úgy gondoltam, tán örülne, ha egy kis birsalmasajtot küldenék neki. Varrtam még néhány meggymagpárnát, erre huzatot. Találtam egy helyes kis keresztszemes mintát, nem vagyok gyakorlott keresztszemező, ezért sikerült is kicsit elmérni , de elkészült.

Még varrtam egy kis kézimunka kosárkát, minden csak kisérleti példány,ezeket is elküldtem.( szegény Jolimama).
Most pedig belekezdtem egy pulcsiba, unokám erre azt mondta, tán a Télapónak csinálod.










Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése