2011. október 16., vasárnap

Közjáték

A múltkor mutattam, hogy egy szürke kardigánt horgolok magamnak, A horgolótűtől annyira fájt a kezem, hogy kénytelen voltam visszatérni a kötőtűkhöz. Érdekes, attól nem fájt. A fájdalomnak persze oka volt, körte és birsalmabefőzés, leginkább a pucolás. Elsőnek az unokaleánynak régóta ígért pulcsi került sorra.


Utána visszatértem a horgoláshoz, haladtam is vele egy kicsit, de "sajnos" közben betévedtem egy turkálóba, ahol találtam néhány csomag nekem tetsző fonalat. Hazaérve ki is kellett próbálnom és miután a minap a szabadtéri ovis ünnepségen Bence és Máté is már szinte fáztak, gondoltam, itt az ideje a sapkakészítésnek.




Jolimama a Kézimunkások Baráti Köre blogon kérte, hogy tegyünk fel karácsonyi ajándékötleteket, a sapi mintáját holnaptól megtaláljátok itt:

2011. október 15., szombat

Salzburg

Utolsó kirándulásunk Salzburg.


Bár Ausztriában már sokszor jártam, ebben a városban még soha. Sokat hallunk róla, ünnepi játékok, Mozart, a téli Salzburg, síelés... ott járni mégis más.
Viszonylag hosszú útra indulunk és Salzburghoz közeledvén olyan városok neveit olvassuk a táblákon, ahová szintén jó lenne eljutni. Salzkammergut, Berchtesgaden...
Az autót kinnhagyjuk a város szélén ( a parkolójegy egésznapos városi közlekedésre is használható) és trolival beutazunk a központba. Csodaszép időt fogtunk ki, rengeteg a turista, mindenki élvezi az őszi napsütést.


Siklóval megyünk a várba, ahonnan gyönyörű a kilátás a városra. A várbéli séta után a belváros szűk kis utcáin csatlakozunk a hömpölygő tömeghez, bámuljuk a kirakatokat,Mozart Kugelt veszünk, kávét iszunk Ausztria legrégebbi kávéházában a Tomaselliben.


Megnézzük Mozart szülőházát és a Salzach folyó mellett elballagunk a csodás, csupa virág Mirabell kastélyig. Ez a pár óra csak benyomásokat szerezni elég, sokkal több idő kéne alaposan megismerni a várost. Hát még a környéket. Az autópályán megyünk vissza Murauba és még így is sokmindent látunk, igaz csak messziről. Jó lenne megnézni a Hohenwerfen várát, a dachsteini jégbarlangot, aminek a kilátója, a Skywalk, jól látszik a pályáról. Sajnos egy baleset miatt az egyik alagút előtt jóideig vesztegelünk, de az autósok türemesek, sőt beszélgetések alakulnak ki.


Még a Tomaselliben szerettünk volna salzburgi galuskát enni, van ott mindenféle csodás sütemény,de "nockerlt" sajnos ők nem árulnak. Ajánlottak pár helyet, ahol kapni, ezekből választottam az Arany Kacsát és álljon itt az ő receptjük búcsúzóul.


Itthon feltétlenül megcsinálom.


Salzburgi galuska recept:
Hozzávalók:
10 tojásfehérje
6 evőkanál cukor
6 tojássárgája
6 evőkanál liszt
A tojásfehérjéket verjük kemény habbá egy csipet sóval. Adjuk hozzá apránként a cukrot, az átszitált lisztet és a tojások sárgáját. A keveréket egy kivajazott és vörösáfonya lekvárral megkent tálba szaggatjuk. 3 nagy halmot készítünk.
200 fokon kb. 12 percig sütjük, közben a sütőt ne nyissuk meg. Megszórjuk porcukorral és azonnal tálaljuk.

























































2011. október 9., vasárnap

Vivarium és Günster vízesés

Két közeli kirándulóhelyre terveztünk programot egy napra. Mariahof-Vivarium volt az egyik cél. Simán odataláltunk volna, de beírtuk a GPS-be az úticélt. Néha kifejezetten élveztük a készülék produkcióit. Rövidebb útvonal alatt néha olyan helyekre vitt, kis falvakba, hogy időnként azt hittem valamelyik gazda udvarán vagy akár a garázsában kötünk ki. Annál is inkább, mert a porták kapuja, garázsa tárva-nyitva mindenhol.








A Vivarium-Vízivilág több részből tevődik össze. Az akváriumok betekintést nyújtanak a források, patakok, folyók, tavak élővilágába. Itt látható Közép-európa legnagyobb piranhahal-állománya. Itt elég sokat vártunk a beígért etetésre, de sajnos ez elmaradt.
A trópusi éghajlatú "Amazonas kincse" részen fehérfülű makik, nyílméreg békák, boák, krokodilok, levélvágó hangyák élnek. Van itt még élménymedence kilátással a halakra és az esőerdőre meg óriási gyerekjátszótér.


A Günster vízesés Stájerország legnagyobb vízesése (60m). Schödertől egy nyíl mutatja, hogy merre kell menni. Szűk kis utacska vezet farmházak között és amikor azt hiszed, biztos már rég túljöttél rajta, akkor hirtelen megérkeztél. Valakinek a kertjén keresztül közelíthető meg a vízesés. Beállhatsz kocsival a tulajdonos kertjébe, de két eurot kér a parkolásért.

Egy meredek, vizes, csúszós falépcső vezet a vízesés mellett. Ha mersz, megéri felkapaszkodni,mert a látvány gyönyörű. És a már mindenhol megszokott kép, a hegyoldalban legelésző tehenek.






2011. október 3., hétfő

Kisvasúttal a Mura völgyében

Az 1898 m magasan eredő Felső-Mura a Magas-Tauerban, Salzburg tartományban ered, majd Stájerországban egy éles kanyarral délre, a szlovén határ felé veszi az irányt. Itt kelet-délkeletnek fordul és Légrádnál ömlik a Drávába. Teljes hossza 454 km. A Mura alsó folyása, az Alsó-Mura "megrögzött" határfolyó. Az utolsó 130 km-ből, mintegy 100 km hosszan képez államhatárt (kb. 35 km szlovén-osztrák határ, 20 km horvát-szlovén, és kb. 45 km magyar-horvát határ).Nagy élmény a Mura völgyi kisvasút, mely 1894 óta szállít utasokat, még maga Ferenc József császár is utazott rajta. A sínpár a tiszta, zöld vizű Mura folyó mellett fut, csendes nyaralókkal teli vidékeket érintve, hegyek völgyek között.

Folytassuk kirándulásaink sorát ezzel a nosztalgia kisvasúttal Tamswegig, Salzburg tartomány szép kisvárosáig. A kb. 45 km-es utat „őrült” sebességgel, másfél óra alatt teszi meg a gőzös. Sok kis megálló van és még vizet is veszünk út közben. Bámuljuk a Murát, rajta a vadvizi evezősöket,a biciklistákat, a rendezett udvarokat, házakat, kis templomocskákat a frissen kaszált dombokon.

A visszaindulásig sétát teszünk a városban. A bámészkodás mellett jut idő egy fagylaltozásra és egy kézimunkaboltban tett látogatásra, ahol vásárolok is: egy könyvet és egy Verena újságot.








































2011. október 1., szombat

Szürke

A kötött pulcsi még uti kézimunkaként jött velem Ausztriába. Egyszerű mintája miatt valóban úton-útfélen köthető volt.
A horgoltból egy kardigán lesz. Sajnos egy másik fonalból, ami kevés lett, már egyszer majdnem készre horgoltam.Remélem hamar elkészül, mert rengeteg tervem van még.